Viribus unitis

A legutóbbi írásomban elkezdtük sorra venni azokat a legalapvetőbb emberi jogokat, melyek katalógusát az Emberi Jogok Európai Chartájában találjuk. Írtam már az élethez való jogról, a kínzás, a rabszolgamunka tilalmáról és a tisztességes bírósági eljáráshoz fűződő alapjogokról.

1956 évfordulóján talán logikus, hogy ez a mostani bejegyzés a lelkiismereti szabadsághoz, a vallásszabadsághoz, a véleménynyilvánítás szabadságához és a gyülekezési joghoz fűződő alapvető emberi jogokról szól. Viribus unitisegyüttes erővel minden könnyebb. Egyedül semmik vagyunk, közösen azonban a világot változtathatjuk meg – vélték a régiek és okkal.  Folytatás

Heuréka! 26 év után ért véget az Engels utcai kocsma pere

kezdi cikkét az Index és azzal folytatja, hogy számos perből egyszerűen kihalnak a pereskedő felek, olyan sokáig elhúzódnak a bírósági eljárások. Noha az igazságügyi kormányzat statisztikái a valóságot több árnyalattal is rózsaszínűbbnek látják mint mi, egyszerű halandók – de hát Churchill óta tudjuk, hogy a statisztika mi mindenre jó :-)  -, a gyakorló ügyvédek és ügyfeleik éppenséggel tudnának mesélni arról, hogy milyen lendületesen és hatékonyan zajlottak és zajlanak  Magyarországon ma is a polgári- és büntetőperek.

De ha nemigen tudunk mit kezdeni azzal, ha a bíróságok vontatottan folytatják az eljárásokat, mégis, van-e az emiatt kárt szenvedő ügyfélnek bármilyen lehetősége arra, hogy valahol, valamilyen formában mégiscsak kártalanítást kaphasson mindezért?

Igen, van. A vezető nyugat-európai államok még 1950-ben, Rómában írták alá az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló egyezményt („Egyezmény”), melyhez aztán a rendszerváltás után, Magyarországgal együtt a volt szocialista országok, mára pedig valamennyi, a földrajzi értelemben vett Európában fekvő minden állam csatlakozott. Az Egyezmény tehát egy olyan nemzetközi jogi dokumentum, amely minden egyes európai államban – Andorrától, Azerbajdzsánon és Oroszországon át egészen Ukrajnáig – kijelöli azokat az alapvető, legfontosabb emberi jogokat, melyeket ezekben az országokban minden körülmények között, feltételek nélkül be kell tartani. Folytatás

Ítéletvégrehajtás, itt és amott

Az elmúlt napok a kedves, kisfiús mosolyú baltás gyilkos kiadása körüli adok-kapoktól voltak hangosak. Az ügynek inkább a politikai, mintsem a nemzetközi jogi vetülete vert erős hullámokat a honi és a nemzetközi sajtóban, de ez érthető, hiszen a morális kérdésekben – így vagy úgy – mindenki állást tud foglalni, míg a kiadatási ügy nemzetközi közjogi vonatkozásai ennél egy árnyalattal azért bonyolultabbak.

Abból érdemes kiindulni, hogy a modern, demokratikus berendezkedésű államokban a büntetőjognak már nem a bűn megtorlása és a bűnt elkövető emberen való elégtétel vétel a célja, hanem a társadalom megvédése a bűncselekményektől és az agresszív, bűncselekmények elkövetésére hajlamos egyénektől. A modern büntetőpolitika hisz abban, hogy van esély a bűnelkövetők „javítására”, arra, hogy újra jogkövető, a társadalom számár veszélyt nem jelentő polgárokká legyenek. Akiknél erre nincs reális esély – s ilyenek a legsúlyosabb, élet elleni bűncselekményeket elkövető bűnözők – azokat pedig hermetikusan el kell szigetelni a társadalomtól, hogy így csökkentsük a közösségre leselkedő veszélyt. Folytatás

Saller az ügyvédségnek…?

Az ügyvédi kamarai Hírlevél 2012. február elejei számában indignálódott hangütésű mondatokat lehetett olvasni arról, hogy az egyes törvények alaptörvénnyel összefüggő módosításáról szóló 2011. évi CCI. tv. ingatlan-nyilvántartást érintő rendelkezései között megbúvó 153.§ (9) és (11) bekezdései sajátos rendelkezéseket tartalmaznak. Folytatás