kezdi cikkét az Index és azzal folytatja, hogy számos perből egyszerűen kihalnak a pereskedő felek, olyan sokáig elhúzódnak a bírósági eljárások. Noha az igazságügyi kormányzat statisztikái a valóságot több árnyalattal is rózsaszínűbbnek látják mint mi, egyszerű halandók – de hát Churchill óta tudjuk, hogy a statisztika mi mindenre jó :-) -, a gyakorló ügyvédek és ügyfeleik éppenséggel tudnának mesélni arról, hogy milyen lendületesen és hatékonyan zajlottak és zajlanak Magyarországon ma is a polgári- és büntetőperek.
De ha nemigen tudunk mit kezdeni azzal, ha a bíróságok vontatottan folytatják az eljárásokat, mégis, van-e az emiatt kárt szenvedő ügyfélnek bármilyen lehetősége arra, hogy valahol, valamilyen formában mégiscsak kártalanítást kaphasson mindezért?
Igen, van. A vezető nyugat-európai államok még 1950-ben, Rómában írták alá az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló egyezményt („Egyezmény”), melyhez aztán a rendszerváltás után, Magyarországgal együtt a volt szocialista országok, mára pedig valamennyi, a földrajzi értelemben vett Európában fekvő minden állam csatlakozott. Az Egyezmény tehát egy olyan nemzetközi jogi dokumentum, amely minden egyes európai államban – Andorrától, Azerbajdzsánon és Oroszországon át egészen Ukrajnáig – kijelöli azokat az alapvető, legfontosabb emberi jogokat, melyeket ezekben az országokban minden körülmények között, feltételek nélkül be kell tartani.
Arról, hogy az Egyezményt aláíró államok valóban betartják-e az Egyezmény által védett alapvető emberi jogokat, az Európai Emberi jogi Bíróság határoz. Ez a nemzetközi bíróság Strasbourgban működik, ezért szokták néha mondogatni, hogy „elmegyek az ügyemmel akár Strasbourgig is!”
Melyek ezek a legeslegfontosabb alapvető emberi jogok? Természetesen az élethez való feltétlen jog áll az élen. Ezért van, hogy az Egyezményt aláíró államokban nem lehet halálbüntetést kiszabni, pláne végrehajtani, még a legsúlyosabb bűncselekmények elkövetőivel szemben sem. Hasonlóan fontos a kínzás és a rabszolgaság és a kényszermunka tilalma, ami magyarázatot sem igényel. Rögtön ezek után következik a listán a szabadsághoz és a biztonsághoz való jog. Írva vagyon: „nemcsak kenyérrel él az ember”, az anyagi jólét mellett legalább ilyen fontos az is, hogy emberi lényhez méltóan, szabadságban és biztonságban élhessünk. Az enyhébb vagy – rossz esetben – durvább diktatúrák rég bevett módszere, hogy viszonylagos anyagi jólétet, vagy akár valóban magas életszínvonalat adományozzanak az istenadtának, cserébe a szabadságukért és azért, hogy a közügyektől távol tartják magukat, nem politizálnak (ld. pl. itthon a Kádár-rendszert, külföldön akár a Kadhafi- vagy az Arab-öböl menti rezsimeket, vagy akár Szingapúrt, Malajziát – hogy a mához közelebbi hazai példát most ne hozzunk).
A mostani írásunk tárgya szempontjából fontos alapvető emberi jog az Egyezmény 6. cikkében vagyon írva, s ez úgy szól, hogy mindenkinek joga van ahhoz, hogy tisztességes bírósági eljárásban, ésszerű időn belül tárgyalják az ügyét és hozzanak abban végleges ítéletet. Azaz: a gyilkos ne 15 évig tartó büntetőeljárás után kapja meg a maga megérdemelt 12 éves börtönbüntetését, a gyermek 2 éves korában indult elhelyezési per ne akkorra érjen véget, amikorra a „gyermek” 18 éves lesz és egy felszámolási eljárás se tartson 15 évig, hogy csak néhány jellemző példát soroljunk.
A Bíróság saját statisztikái szerint a legtöbb ügyet – több mint 18 ezret! – a tisztességes bírósági eljáráshoz való jog megsértése miatt folytatták le az elmúlt évtizedek alatt. Ha valaki (vagy valamilyen jogi személy) úgy érzi, hogy az ő ügyében a hazai bíróságok előtti eljárásban sérültek a tisztességes eljáráshoz fűződő jogai – miután kimerítette a hazai jog szerint rendelkezésére álló összes jogorvoslati lehetőséget! – joga van ahhoz, hogy keresetet indítson az állam ellen és kérje a Bíróságot, hogy állapítsa meg a tisztességes bírósági eljáráshoz fűződő alapvető emberi jogának a sérelmét és kötelezze az adott államot méltányos kártérítésre. Az állam kártérítési felelőssége azon alapul, hogy az államok az Egyezményhez csatlakozásukkal vállalták: az adófizetőik pénzéből olyan bírósági rendszert hoznak létre és működtetnek, ahol a tisztességes eljárás mindenki számára biztosított és az ügyeket ésszerű időn belül, véglegesen befejezik. Talán nem vállalunk túl nagy kockázatot akkor, amikor azt mondjuk: az Index cikkében szereplő Engels utcai kocsma perének 26 év utáni befejezése vélhetőleg kimerítené a lassúcska eljárás kritériumát és nem zárható ki, hogy emiatt a magyar államot kártérítésre kötelezné a Bíróság. Tudni kell persze, hogy minden eljárás egyedi: a Bíróság alaposan megvizsgálja, hogy miért húzódott el oly sokáig az adott ügy és nem működött-e tevőlegesen közre ebben a kérelmező saját maga, esetleg az ügyvédje? Emellett a perbe hívott állam is elmondhatja a magáét – ilyenkor Magyarországot az Igazságügyi Minisztérium képviseli -, s szokás szerint arra hivatkoznak, hogy ennél gyorsabban akkor se lehetett volna befejezni az ügyet, ha megszakadtak volna is bírók.
Türelemre a strasbourgi Bíróság előtti eljáráshoz is szükség van, sajnos ezek az eljárások is eltartanak 2-3 évig. Ha aztán végül a Bíróság megalapozottnak látja, hogy az adott ügyben tényleg túlságosan vontatott volt a hazai bírósági eljárás és ebben a kérelmet előterjesztő nem hatott tevőlegesen közre, akkor méltányos kártérítést ítélhet meg a kérelmező személynek vagy vállalatnak. A kártérítést annak az államnak kell rövid határidőn belül kifizetnie, amelyet a Bíróság ítélete elmarasztal. Magyarország nagyon sok esetben volt már bizony ilyen helyzetben és fizetett néhány ezertől néhány tízezer euróig terjedő kártérítést. Mivel a Bíróság eljárása a kérelmezők számára ingyenes és nem is kell a tárgyalásokra Strasbourgba utazni (a Bíróság okiratokból dolgozik), a valóban nagyon hosszúra elnyúló peres ügyekben érdemes megfontolni, forduljunk-e emiatt az Európai Emberi Jogi Bírósághoz?
A következő írásban a további alapvető emberi jogokkal foglalkozunk majd.
dr. Szlávnits László
ügyvéd