Rólunk

Dr. Szlávnits László ügyvéd majd’ negyven éve van a jogi pályán, de már annak előtte is dolgozott: mintegy 700 magyar építőmunkás hivatalos irataiért volt felelős a líbiai Tripoliban, ahol arabul is jól megtanult. 1985-ben jogi előadóként kezdte a Váci úti GANZ-DANUBIUS Hajógyárban, majd a szokásos szakmai lépcsőfokok – a jogi szakvizsga és a külkereskedelmi jogi másoddiploma, nyelvtanulás – után 1987-től külkereskedelmi jogtanácsos.  A rendszerváltás utáni években a világ egyik legjelentősebb amerikai ügyvédi irodájával, a Jones Day Reavis & Pogue-gal dolgozott együtt, ennek budapesti irodájában, nem is akármilyen ügyeken, így alkalma volt rengeteget tanulni amerikai és európai jogászkollégáitól. A SZLÁVNITS ÜGYVÉDI IRODÁT 1996-ban hozta létre, kifejezetten a kis- és közepes vállalkozások valamint a magán-ügyfelek piacát megcélozva. 2008-2012 között a méltán elismert Burai-Kovács és Partnerei szenior partnereként tevékenykedett.
 
A SZLÁVNITS ÜGYVÉDI IRODA fő tevékenységi területe a polgári jog, ezen belül a széles értelemben vett  gazdasági-üzleti- (kül)kereskedelmi jog, de hangsúlyt fektetünk polgári peres, emberi jogi, európai közösségi jogi valamint  orvosi és könyvvizsgálói műhiba praxisunkra is. 
Ahol nincs, ott nem keressük, de nem is félünk a jogi konfliktusoktól, inkább kezeljük őket. A munkánkkal jár, hogy sokat pereskedünk: otthon vagyunk a bírósági tárgyalótermekben és a kereskedelmi választottbíróságokon, Budapesten és külföldön. S ha kell, elvisszük kliensünk ügyét az Emberi Jogok Európai BíróságáraStrasbourgba is.
 
Specialitás szakterületünk a zenekarok, előadóművészek és kulturális intézmények számára nyújtott jogi tanácsadás.
 
Különleges alkalmakkor még a zongora is felcsendül az irodában – de az mindig csak a megbecsült ügyfélnek kijáró ráadás. Ha tetszik, pro bono. :)

Szakterületeink tematikus rendben