széljegyzetek egy európai fizetési meghagyásos eljáráshoz

Az alábbiakban bemutatott eset iskolapéldája annak, hogy egy pofonegyszerű eljárásban, a bíróság által elkövetett banális eljárási hibának milyen messzemenően – euróban és forintban mérhetően is – súlyos következményei lehetnek. De jó példa arra is, hogy ha az ember a józan esze által diktált logikát követi, még a mai bonyolult világban is jó esélye van arra, hogy végül mégiscsak meg tudja védeni ügyfele jogos érdekeit.

La storia – a történet dióhéjban

A történeti tényállás nagyon egyszerű. Egy magyarországi almakertészet almafa-csemetéket vásárolt egy olasz faiskolától. Ez utóbbi a csemetéket leszállította, melyeket a kertészet annak rendje s módja szerint, szakszerűen elültetett. Tavaszra azonban kiderült, hogy a szállított csemeték egy jelentős része egy speciális, az almafákat támadó gombával volt fertőzött. Amikor a magyar vevő a tavaszi rügyfakadás után észlelte a csemeték betegségét, azonnal szakvéleményt szerzett be, jelezte a problémát az olasz eladónak és a magyar mellett egy olaszországi növényegészségügyi szakértőhöz is fordult szakvéleményért. Mind a magyar, mind az olasz szakértő azonos gombabetegség jelenlétét állapította meg. Az olasz eladó azonban az aggálytalan és egybehangzó szakvélemények ellenére sem volt hajlandó elismerni, hogy hibásan teljesített. Megkíséreltek ugyan személyes találkozón egyezségre jutni, de sajnos az se sikerült. Az olasz cég tulajdonosa úgy utazott haza Magyarországról, hogy az általuk szállított facsemeték egy jelentős hányadának, a gombával fertőzött szállítmánynak a kifizetésére a magyar vevő nem mutatkozott hajlandónak, az olasz eladó pedig kötötte az ebet a karóhoz: semmilyen árengedményt nem ad, mert szerinte ők kifogástalanul teljesítették a szerződést. Miután a kiszámlázott, de a hibás teljesítés miatt ki nem fizetett áru értéke több tízezer eurót tett ki, minden érintett biztosan számíthatott arra, hogy ennek lesz folytatása. Lett: az olasz eladó európai fizetési meghagyás (ingiunzione europea di pagamento, „EFMH”) kibocsátását kezdeményezte a magyar vevő ellen, saját székhelyén, a dél-tiroli Bolzanóban.

A magyar szabályozástól eltérően az EFMH-t Itáliában nem közjegyző, hanem a helyi bíróság adja ki. Így a vonatkozó európai rendelet[1] („Rendelet”) 12. cikke szerint a helyi bíróság, a Tribunale di Bolzano kibocsátotta az EFMH-t, az olasz eladó által előterjesztett kérelemnek megfelelő tartalommal. Elkövetett azonban a kibocsátó bíróság egy durva hibát: úgy állította össze a magyar vevő (ekkortól már: kötelezett) számára az EFMH-csomagot, hogy abból hiányzott az ellentmondás előterjesztésére szolgáló standard „F” nyomtatvány.

Az EFMH-t szabályosan kézbesítették a magyar vevő számára, aki – nem jogi, hanem almatermesztő szakember lévén – nem volt tisztában az EFMH, mint követeléskezelési eszköz pontos szabályaival, azzal pláne nem, hogy milyen mellékletekkel együtt kellett volna kézhez kapnia a hivatalos iratot. Mivel az olasz bíróság – helyesen, hiszen éppen ez az egyik fontos előnye a közösségi jogi aktusnak – magyar nyelvű nyomtatványt használva hívta föl a magyar kötelezettet a teljesítésre vagy az ellentmondásra, a vevő minden további nélkül tudta értelmezni a Tribunale di Bolzano által kibocsátott EFMH-t. S mivel tisztában volt azzal is, hogy az eladóval elintézetlen jogvitája van, nem volt kérdéses a számára, hogy mit kell tennie. A Rendelet 16. cikke szerint ellentmondással élt. Mivel azonban az EFMH-csomagban nem találta a szövegben hivatkozott standard „F” nyomtatványt, melyen az ellentmondását szabályszerűen előterjeszthette volna, nem tehetett mást, mint szabad fogalmazásban, magyar nyelven írta meg az olasz bíróságnak, hogy vitatja az olasz eladó követelését, a hibás teljesítésre tekintettel nem fizet és áll a pernek elébe. Ezt a rövid, de jogi segítség nélkül is akkurátusan megfogalmazott ellentmondást aztán, bőven határidőn belül, tértivényes levélben elküldte a bolzanói bíróság címére, Itáliába.

Az olasz bíróság az ellentmondást megkapta és – mivel az pontos ügyszámot tartalmazott – a bírósági ügykezelés gond nélkül csatolta is az EFMH iratcsomójához. Itt állt elő az első, később kritikusnak bizonyult mozzanat. Az olasz bíró, nem értve a magyar nyelvet – ami nem meglepő -, nem értelmezte ellentmondásnak a kötelezettől érkezett, számára érthetetlen nyelven írott szöveget, nem rendelte el annak olaszra fordítását, hanem egyszerűen letette az aktába, utólag rekonstruálhatóan valószínűleg úgy tett, mintha nem érkezett volna a kötelezettől semmi.

Az osztrákok saját ’Trianonja’, Dél-Tirol

Itt érdemes egy kis történelmi kitérőt tenni: A szóban forgó olasz bíróság Dél-Tirol fővárosában, Bolzanóban működik, amelyhez képest Magyarország azért nincs a világ végén. Még száz esztendeje sincs, hogy a mai Bolzano (akkoriban Bozen) is, az almakertészek magyar kisvárosa, Fehérgyarmat is ugyanazon állam, az Osztrák-Magyar Monarchia területén feküdt. Így nem túlzás azt föltételezni, hogy egy művelt, olaszul és németül egyaránt anyanyelvi szinten beszélő bolzanói bíró számára egy magyar nyelvű szöveg lehetett ugyan csipetnyit egzotikus, de azért nem annyira, mint Tutankhámon fáraó hieroglif sírfölirata. Azt elég nagy valószínűséggel meg tudta állapítani, hogy a szöveg magyarul íródott. Egy néhány mondatos magyar nyelvű szöveg – nem szükségképpen abszolút hivatalos, de legalább az alapvető tájékozódáshoz elégséges pontosságú – olaszra vagy németre fordítása pedig, a XXI. századi Bolzanóban sem okozhatott volna megoldhatatlan logisztikai problémát. Azt is érdemes e helyütt tisztázni – a későbbiekben ennek is lesz jelentősége -, hogy Itálián belül Dél-Tirolnak széles körű autonómiája van, mely szerteágazó kisebbségi jogokat biztosít az ott élő németajkú olasz polgároknak. Ezért Dél-Tirolban az olasz államnyelv mellett a német, az élet minden területén teljesen egyenrangúan használatos, ideértve természetesen a bírósági eljárásokat is: a bíróságok a peres felek kívánsága szerint folytatják az eljárásokat vagy olaszul vagy németül, ám a bírósági ügykezelés, függetlenül a felek kívánságától, minden esetben és tökéletesen kétnyelvű.

Damoklész kardja

Nos, mivel a bolzanói (nota bene, a nevéből ítélve egyébként német nemzetiségű) bíró nem értette a szabad fogalmazásban, magyarul előterjesztett ellentmondást, de annak lefordításáról se gondoskodott, az EFMH-eljárást nem alakította át a Rendelet 17. cikke alapján rendes peres eljárássá, amit aztán az olasz polgári perrendtartás (codice di procedura civile[2]) szabályai szerint kellett volna lefolytatni. Ehelyett úgy tett, mintha a kötelezettől nem érkezett volna ellentmondás, és az olasz jogosult kérelmére kibocsátotta az azonnali végrehajthatóságot igazoló, standard „G” nyomtatványt.

A magyar kötelezett csak akkor értesült minderről, amikor a vállalkozásának székhelye szerint illetékes bírósági végrehajtó felhívta, hogy azonnal fizessen meg több tízezer eurónyi forintot, a járásbíróság által kibocsátott végrehajtási lap alapján indult végrehajtási eljárásban. El lehet képzelni a vevőt ért sokkot: azt hitte, hogy szabályosan ellentmondott az EFMH-nak és azt várta, hogy egy rendes – persze Itáliában zajló, tehát a számára különösen költséges és nehéz – polgári perben majd megvédi az igazát, ehelyett azonban a magyar bírósági végrehajtó jelentkezett és lefoglalta gyakorlatilag minden haszonjárművét, mezőgazdasági gépét, a hűtőházát és ingatlanát.

Ekkor kereste meg – érthetően indignáltan és reményvesztetten – az irodámat a magyar almakertész vállalkozó. Hallva a történetet és áttekintve az iratokat biztos voltam abban, hogy a bolzanói bíróság jogellenesen bocsátotta ki az olasz eladó számára a végrehajthatóságot igazoló „G” nyomtatványt, hiszen a vevő, a hozzá magyar nyelven érkezett EFMH-ra határidőben előterjesztette az ellentmondását, így annak végrehajthatóvá nyilvánítása radikálisan ellentétes a Rendelet 18. cikk (1) bekezdésében foglaltakkal. Igen ám, de a magyarországi végrehajtási eljárás – még ha egy általunk jogellenesen kibocsátottnak állított EFMH alapján is – már folyamatban volt és fönnállt az a nagyon is akut veszély, hogy az almakertész vállalkozása teljesen tönkremegy, hiszen a jószágai, gépei, járművei, földjei pillanatok alatt végrehajtás alá kerültek. Mit lehet ilyenkor tenni? Van valamilyen jogorvoslati lehetőség egy ilyen, szinte reménytelennek tetsző helyzetben?

Egy vakmerő, de nem meggondolatlan lépés

Az európai Rendelet alkotói, nagyon helyesen, gondoltak arra, hogy előállhat olyan jogi helyzet, ahol sürgős beavatkozásra van szükség a nagyobb baj megelőzése érdekében. Ezt a különleges jogorvoslati lehetőséget a Rendelet 20. cikke [Felülvizsgálat különleges esetekben] tartalmazza. az (1) bekezdés szerint a kötelezettnek jogában áll az európai fizetési meghagyás felülvizsgálatát kérni a származási tagállam hatáskörrel rendelkező bíróságától, feltéve, hogy haladéktalanul jár el és ha önhibáján kívüli különleges körülmények akadályozták abban, hogy a követelés ellen ellentmondással éljen.

A jogszabályhely haladéktalan jogorvoslat-kezdeményezést követel meg. Ez persze precízen nem meghatározható időtartam, mindenesetre a nem igazolható késedelem könnyen jogvesztést eredményezhet. Ezért egy nagyon szokatlan eszközhöz folyamodtam: az ügynek az irodámhoz kerülésétől számított pár napon belül, immár az almakertész jogi képviselőjeként, magyar ügyvédként írtam részletesen indokolt, olasz nyelvű beadványt[3] a Tribunale di Bolzanónak és kezdeményeztem a Rendelet 20. cikke szerinti különleges felülvizsgálatot. Ez azért lehetett meglehetős bátor, sőt vakmerő cselekedet, mert magyar ügyvédként az olasz civil eljárási jogról fogalmam sincs, azt soha nem tanultam, így nem is ismerhetem. Az azonban, ami ezután történt, minden várakozásomat fölülmúlta: az olasz bíró, egy személyes hangú, e-mailen küldött, de elektronikus aláírással ellátott hivatalos levélben, kevesebb mint egy héten belül igazolta vissza a beadványom vételét. Kifejezte az elismerését azért, hogy egy, a számomra idegen nyelven bírósági beadványt terjesztettem elő az ügyfelem képviseletében, ami e sorok szerény jegyzőjének kétség kívül jól esett. Árnyalta viszont a kezdeti pozitív képet, hogy közölte: a beadványom, bármennyire csinos és logikus is, a célzott jogi hatás kiváltására mégis alkalmatlan, mert az nem felel meg az olasz perrendtartás ilyen eljárásra vonatkozó szabályainak, márpedig a Rendelet szerint ilyen esetben az olasz perjogi szabályok az irányadók. Mindenesetre rögzítette, hogy a haladéktalan jogorvoslat-kezdeményezésnek a magyar fél a nem szabályos beadványommal is eleget tett és fölhívott, hogy ésszerű időn belül az olasz Pp-nek megfelelő, olasz ügyvéd által jegyzett jogorvoslati kérelmet terjesszünk elő.

Itáliában tehát a legsürgősebb – legalábbis részben eredményes – jogvédelmi lépést megtettük ugyan, de hogyan állítsuk le a Magyarországon már megindult és folyamatban lévő végrehajtási eljárást? Erre elegendőnek bizonyult egy végrehajtási kifogás, ahol dokumentáltuk, hogy a Rendelet 20. cikke szerint – az érvelésünk szerint jogellenesen végrehajthatóvá nyilvánított – EFMH különleges felülvizsgálatát kezdeményeztünk a Tribunale di Bolzano előtt és érveltünk amellett, hogy a végrehajtási lap kibocsátására a magyar járásbíróságnak nem volt jogszerű lehetősége. Az illetékes járásbíróság e kérelmünkre viszonylag gyorsan reagált és a végrehajtási eljárást addig, amíg Itáliában jogerősen döntés születik arról, hogy az EFMH valóban végrehajtható-e, fölfüggesztette. Ezzel ügyfelünk feje fölül elhárult ugyan a végrehajtás akut veszélye, de az igazi nehézségek csak ekkor kezdődtek.

Olyan ügyvédi irodát kellett tehát találnunk Bolzanóban, méghozzá gyorsan, amelynek van gyakorlata az EFMH-s és az európai közösségi jogot érintő ügyekben. Az internet világában ez ma már nem volt embert próbáló feladat, viszonylag gyorsan sikerült megfelelő helyi jogi képviselőt szereznünk ügyfelünknek, aki hamarosan elő is terjesztette az olasz Pp. szerinti, formai szempontból is szabályos jogorvoslati kérelmet. Hogy a magyarországi – akkor már felfüggesztve álló – végrehajtási eljárást biztonságosan blokkoljuk, haladéktalanul elkészítettük és benyújtottuk a járásbírósághoz az immár perrendtartás-szerű olasz felülvizsgálati kérelem magyar fordítását, hogy lássa, jó oka volt a végrehajtási kifogásunknak.

Mivel érveltünk az EFMH semmisségének kimondása iránti olasz keresetünkben? Jogi érveink lényege az volt, hogy a Tribunale di Bolzano által kibocsátott, az EFMH végrehajthatóságát igazoló standard „G” nyomtatvány azért semmis, mert azt a bíróság jogellenesen, annak ellenére bocsátotta ki, hogy a magyar kötelezett határidőn belül előterjesztette az indokolt ellentmondását. A Rendelet 17. cikk [Az ellentmondás benyújtásának joghatásai] (1)   szerint amennyiben a megállapított határidőn belül a kötelezett ellentmondást nyújt be, az eljárás a származási tagállam hatáskörrel rendelkező bíróságán a polgári peres eljárásra vonatkozó szabályokkal összhangban folytatódik, kivéve, ha a jogosult kifejezetten kérte, hogy ebben az esetben az eljárást szüntessék meg. Állítottuk: nincs semmilyen jelentősége annak, hogy az olasz bíróság által a magyar kötelezett részére magyar nyelvű nyomtatványon kibocsátott EFMH-ra a magyar kötelezett szabad fogalmazású, magyar nyelven írott ellentmondást terjesztett elő. A szabad fogalmazású szöveget azért állítottuk alkalmasnak, mert az ellentmondás előterjesztésére szolgáló „F” nyomtatványt éppen az olasz bíróság felejtette el hozzátenni a kiküldött EFMH-csomaghoz. Ami pedig a magyar nyelvet illeti, kétség sem fér ahhoz, hogy egy európai közösségi jogintézmény alkalmazásánál a felek egyike az Európai Unió egyik hivatalos nyelvét, a magyart – ami nem mellesleg az anyanyelve – bírósági eljárásban szabadon használhatja.

Az olasz eladó érve ezzel szemben az volt, hogy egyrészt a szabad fogalmazásként előterjesztett ellentmondás a Rendelet szerint nem szabályos, ezért azt az olasz bíró nem volt köteles figyelembe venni, tehát jogszerűen tekintette azt olyannak, mintha nem is kapott volna semmit. Ami azonban a nyelvvel kapcsolatos érvelést illeti, az volt a legviccesebb – ha ilyet egy komoly tétre menő perben lehet egyáltalán mondani. A német kereszt- és családnevet viselő, egészen biztosan német nemzetiségű és német anyanyelvű bolzanói ügyvéd kolléga azzal érvelt, hogy Itáliában a polgári perrendtartás szerint csakis az olasz nyelv a hivatalos, így az olasztól eltérő nyelven érkezett iratot a bíróságnak nem szabad figyelembe vennie, még ha érti is annak tartalmát. Ez az érvelés arra tekintettel nagyon humoros, hogy trivialitás: Bolzano – Alto Adige Autonóm Tartományban a német nyelv az élet szinte minden területén az olasszal azonos alkotmányos státust élvez, és biztosan lehetünk abban, hogy a német nevű, német anyanyelvű kolléga ügyvédi praxisa során nagyságrendekkel több német nyelvű bírósági eljárásban vesz részt Bolzanóban, mint olasz nyelvűben. A dél-tiroli német anyanyelvű olasz polgárok és vállalkozások ugyanis nyilván németül beszélő ügyvédet keresnek – és könnyen találnak is – maguknak.

 Az olasz bíróság hibája nem értékelhető a magyar kötelezett terhére

A viszonylag rövid idővel későbbre kitűzött tárgyalást követően megszületett a Tribunale di Bolzano első fokú ítélete, mely jogi érveinket maradéktalanul elfogadta és a kibocsátott EFMH-t, a később ahhoz kiadott „G” nyomtatvánnyal együtt, semmisnek nyilvánította. A bíróság megállapította, hogy nem értékelhető a magyar kötelezett terhére, hogy ellentmondása előterjesztésére nem használta – a bíróság által a számára el se küldött – „F” nyomtatványt. Ennek használata, alapesetben, e Rendelet 16.cikk (1) szerint ugyan követelmény, de az ellentmondást pusztán azért, mert azt nem az „F” nyomtatványon terjesztik elő, nem lehetséges érdemi vizsgálat nélkül félretenni. Ami a magyar nyelv használatát illeti, a bíróság teljesen egyetértett a mi érveinkkel és maga is fölidézte: a Tribunale di Bolzano gyakorlatában túlsúlyban vannak a német nyelven lefolytatott tárgyalások az olasz nyelvűekhez képest, így az olaszra, mint kizárólagosan hivatalos nyelvre való alperesi hivatkozás minden alapot nélkülöz.

A határozat magyar fordításával értesítettük a végrehajtást fölfüggesztve tartó járásbíróságot, hogy jogi érveinket az olasz bíróság elfogadta. Egyidejűleg beadványban kértük azt a megyeszékhelyen működő járásbíróságot, amely a végrehajtási lapot kibocsátotta, hogy az eljárását szüntesse meg, annak érdekében, hogy a végrehajtási eljárás a magyar vevővel szemben véglegesen befejeződhessen. Ehhez igazoltuk, hogy Itáliában a semmisséget megállapító első fokú ítélet a fellebbezésre tekintet nélkül, előzetesen végrehajtható. [4] Ennél a pontnál azonban megállt a tudományunk: a magyar járásbíróságot nem sikerült meggyőznünk arról, hogy az EFMH és a „G” nyomtatvány semmisségét kimondó első fokú olasz ítélet előzetesen végrehajtható. A járásbíróság ragaszkodott ahhoz, hogy megvárja, föllebbez-e az olasz végrehajtást kérő és ha igen, mi lesz a másodfokú bíróság ítélete?

Az olasz fél, természetesen, föllebbezett. Rövid memoria di replicájában érdemben újat nemigen tudott fölhozni, gyakorlatilag megismételte az első fokon már előadott jogi érveit az olasz nyelv kizárólagosságáról és a standard „F” nyomtatvány hiányának jogvesztő voltáról. A másodfokon eljáró Corte d’Appello di Trento, Sezione Distaccata di Bolzano (a Trentói Fellebbviteli Bíróság Bolzanóban Működő Részlege), várakozásunknak megfelelően, a föllebbezést elutasította és helyben hagyta az első fokú ítéletet, amely a bolzanói bíróság által kibocsátott és jogellenesen végrehajthatóvá nyilvánított EFMH-t semmissé nyilvánította. Az ítélettel szemben, mutatis mutandis a mi felülvizsgálati kérelmünkhöz hasonló jogorvoslati eszközt igénybe véve, az olasz alperes, 60 napon belül még jogorvoslatot kezdeményezhetett volna a római Corte di Cassazione (Semmítőszék) előtt. Ezt azonban nem tette meg, így a teljes olasz eljárás, két és fél évvel azután, hogy sürgős kérelmünkkel közvetlenül, magyar ügyvédként megkerestük a Tribunale di Bolzanót, végleg és teljes sikerrel befejeződött.

Ezek után már csak az maradt hátra, hogy másodfokú, véglegesen is jogerős ítéletet lefordíttassuk magyarra és a megyeszékhelyen működő járásbíróságtól kérjük a végrehajtási lap kiadásához vezető eljárás, az illetékes járásbíróságtól pedig a fölfüggesztésben álló végrehajtási eljárás megszüntetését. A végrehajtási lapot kibocsátó bíróság már meghozta a végzését, az eljárást kérelmünkre megszüntette és kötelezte a végrehajtást kérő olasz céget a magyar vevőnél fölmerült fordítási és egyéb díjak, illetékek, valamint egy tisztességes összegű ügyvédi munkadíj megfizetésére. Az illetékes járásbíróság előtt mintegy 2 éve fölfüggesztve álló végrehajtási eljárás végleges megszüntetése lesz majd az ügyben az utolsó elvarrandó szál.

 Tanulság?

Mint minden ügynek, ennek is több tanulsága van. A legfontosabb talán az, hogy még a legkétségbeejtőbb helyzetben se adjuk föl a reményt, szinte mindig van lehetőség arra, hogy jogorvoslattal éljünk egy számunkra súlyosan igazságtalannak és jogtalannak tűnő bírósági határozattal szemben. A másik tanulság az, hogy a mai, anyagias világban sajnos csak azok tudják kiharcolni az igazukat, akiknek ehhez megfelelő anyagi erejük és eléggé motivált ügyvédjük van. Ebben az ügyben a magyar félnek egy két és fél éves időszak alatt több, részben Magyarországon, részben Itáliában folyt peres eljárást kellett finanszíroznia, hiteles fordításokat kellett készíttetnie (az olasz eljárás részére a magyar eljárásokban készült beadványokról, a magyar bíróságok részére meg az olasz beadványokról), olasz és magyar ügyvédet, igazságügyi szakértőt kellett fizetnie. Bátran kijelenthetjük: ha erre a komoly anyagi áldozatra a magyar fél nem lett volna képes, nem tudott volna eredményesen védekezni az olasz eladó által kezdeményezett végrehajtással szemben – s végeredményben nagyon könnyen elveszthette volna a teljes, évtizedek óta építgetett-fejlesztgetett gazdaságát és minden vagyonát. Akkor a phomopsis mali[5] nemcsak a zsenge almafácskákat, de egy egész család teljes élete munkáját rágta volna szét.

Ami pedig az ügy jogi aspektusait illeti, itt is bebizonyosodott, hogy az európai fizetési meghagyás egy nagyon hatásos, alkalmas eszköz azoknak az uniós polgároknak és vállalkozásoknak a kezében, akik egy másik uniós tagállamban szeretnének a követeléseiknek érvényt szerezni. De arra is rávilágított, hogy néha még a bíróságok is tévedhetnek, olykor ők is hibáznak, s ha ez bekövetkezik, van mód a csorba kiköszörülésére. A Tribunale di Bolzano ezt a csorbát pedig maradéktalanul kiköszörülte. E sorok szerény jegyzője pedig boldog, hogy ennek az elég szerteágazó ügynek a kapcsán ismét alkalma volt sokat tanulni: látta, hogy néz ki egy tipikus olasz keresetlevél, egy arra adott alperesi válaszirat, milyen egy olasz bírósági jegyzőkönyv és egy ítélet, de némi ízelítőt kaphatott abból a sajátos nyelvezetből is, amit az olasz ügyvédek egymás között használnak. Kellő önkritikával meg is állapíthatta, hogy sok memoria di replicát és sentenzát el kell még olvasnia ahhoz, hogy ha a szükség úgy hozza, egyet majd meg is tudjon írni…

De végül is, ahogy a jó Shakespeare Vilmos írta egykoron, tutto è bene quell’  che finisce bene, minden jó, ha jó a vége!

P.s. A magyar almakertészet több tízezer eurós, tényleges kár és elmaradt haszon iránti kártérítési perét, melyet a facsemete olasz szállítója ellen indított, a nyár elején kezdte tárgyalni az egyik hazai járásbíróság.

 

dr. Szlávnits László, LLM
SZLÁVNITS ÜGYVÉDI IRODA
laszlo@szlavnits.eu

---